A panelbeszélgetést Zellei Miklós író, újságíró Trianon témájának kiváló ismerője vezette, aki a Trianon okait, a döntés okozta seb gyógyulási lehetőségeit, és az abban részt vállalók személyét firtatta kérdéseiben.

Böjte Csaba ferences szerzetes beszédében elmesélte a hallgatóságnak, hogy hogyan válaszol a többségi és kisebbségi gyerekek azon kérdésére „De Csaba testvér, mi az a Trianon?” Csaba testvér ilyenkor Árpád fejedelem, és István király azon álmáról mesél a gyerekeknek, akik az integráció, a befogadás és az egymás tiszteletben tartásáról, és a „mindenkire egyaránt szükség van”elvéről álmodtak vízióikban, és akik hosszú évszázadokra tudták ezt a szellemiséget meghonosítani a Kárpát-medencében. A trianoni döntés ezt az élő álmot oszlatta el – magyarázza a testvér. Böjte Csaba az párizsi döntés 100. évfordulójára egy olyan találkozót vizionál, egy olyan álomban hisz, ahol szerb, román, szlovák és magyar.. együtt beszélget arról, hogy jobb nekünk együtt – és nem egymás ellen – a jövőben. Bízik benne, hogy van még esély a régi intelmekhez való visszatérésre.

Czakó Gábor esszéista a trianoni gyógyulás előfeltételéről beszélt. Abban a nemzetállamok korában elé magyar társadalomnak, ahol a felelőtlenség, az istentelenség és a szavak hatalmával való visszaélés az uralkodó, ismét meg kell tanulnia magát szeretni, és mindenek előtt saját nyelvét tisztelni és művelni. E nélkül – véleménye szerint – nincsen esélyünk a belső gyógyulása.

Szőcs Géza államtitkár beszédében a magyarság saját felelősségéről is szólt, és az azóta is végzett – Trianon-méreteket is öltő – számos öncsonkításáról, amely miatt nem vagyunk képesek túllépni a trianoni-traumán. Az államtitkár véleménye szerint nem az állam csonkasága jelent ma gondot Magyarországon, hanem az azóta is tovább sérülő nemzettudat csonkasága. Ennek a csonkaságnak a gyógyítására pedig a gazdasági válság ellenére is csakis a kultúra eszköze alkalmas. A határokat – mivel azok már nincsenek – nem megváltoztatni kell, nem is lehet, csak organizálni a széttöredezett magyarságtudatot, önképet, és el kell kezdeni befoltozni azt a kulturális fehér foltot (színdarabok, filmek, könyvek, esszék, regények, stb. szintjén), amely a Trianon kapcsán tátong a kisemberek szintjén is.

A trianoni seb gyógyulásának kontextusában mindhárom előadó érintette a demográfia kérdését. Márton Áront idézve – miszerint „Erdélyt nem a katonák, hanem az anyák vesztették el” – utaltak arra, hogy a magyarságnak tudatosan kell döntenie az élet mellet, azaz a gyermekek mellett, amennyiben a jövőben gyógyítani szeretné a közös sebeket. Továbbá óva intettek attól, hogy a múltba felejtkezés hibáját továbbra is életben tartsuk; „nem lehet biciklizni, ha közben mindig csak hátra tekintget az ember” – mondta Csaba testvér. Az előadók összhangjának másik szembetűnő jellemzője a felebaráti – ellenségeinek irányában is megnyilvánuló – szeretet és a munka szeretetének hangsúlyozása volt, mint a gyógyulás megteremtetésének egyik legfontosabb feltétele.

kitekinto.hu